RSS
 

Elgondolkodtató írások

 Tartalom:
1.Fasóhaj   2. Szemét kérdés   3.Vadászatról, horgászatról, virágtépésről  4. A felhők: ahogy szeretem és ahogy nem

1. FASÓHAJ

Micsoda cím, ilyen nincs is, hogy fasóhaj, de ez jutott az eszembe. A fák nem sóhajtanak. Nem is beszélnek, némán növekednek, öltöznek tavasszal zöld ruhába, ősszel tarka ruhába. Néha mozognak, persze csak az ágaik, leveleik ahogy a szellő simogatja vagy a szelek hajtják. Csendben vannak. Nem kiáltanak fel, ha  szike vájja kérgüket neveket, szíveket, dátumokat vésve. Vajon érdekel-e valakit, hogy a pisti vagy a szilvi itt járt ekkor és ekkor, örökké tart-e a szerelem, mint ahogy írták? Ezen biztos nem fog múlni. Amit tettek az örökké tart, legalábbis amíg a fa él. Mindig magán viseli azt a nyomot, amelyet hordania kell tavasszal, nyáron, ősszel, télen.  Az idő múlik, de a karcolások,  vésések inkább erősödnek. 

Miért kell ezt tenni a fákkal? Persze előbb utóbb elhalnak vagy kivágják őket, de akkor is. Amíg élnek legalább legyenek szépek, egészségesek. 

Megörökítettem pár vésett fatörzset. Persze csak töredéke a látottaknak.

                               

 

           

 

                              

 

                              

 

                               

                              

 

Benedek Elek: SZERESD A FÁT 


Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Gyengéden nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed
Hagyd annak ami, épnek, szépnek
Szeresd a fát!

Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve,
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl reája,
Ne bántsd a fát! 

Édes gyümölcsét várva várod
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad
S te bánkódnál majd, késő bánat,
Ne bántsd a fát!

Megtépett fának nincs virága, 
Mint a vak, úgy néz a világba, 
Oly bús a fa, a tördelt, tépett, 
Mint anyád, ha elvesztene téged. 
Szeresd a fát!

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! 
Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon, 
Én vagyok tornácod barátságos fedele, amelynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjúságodat. 
Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja, 
Én vagyok asztalod lapja, 
én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg a kérésemet: - Ne bánts!"
 
Hannes Tuch
(Fekete István fordítása)

 

2. SZEMÉT KÉRDÉS

A csodálatos természetben járva olykor oda nem illő dolgokkal lehet találkozni. Ez pedig a szemét, a hulladék. Fogalmam sincs hogy kerülhet egyszerűen egy kézmozdulattal elhajítva erdei utakra, bokrok közé dobva, esetleg egy kiépített pihenő mellé akár tömegével?!

Egyszerűen nem szép látvány. Mikor ránézünk csak annyit mondhatnánk: undorító. 

 

Nem értem miért kell a szemetet eldobni pl. az erdőben, tóparton? Nincs kuka - mondhatná valaki. Igen, de valamilyen táska, szatyor biztos akad. A pihenőhelyeknél mindig van kihelyezett szemétgyűjtő és rendszeresen ürítik is az illetékesek, de sajnos körülötte is akad össze-vissza hajigálva, pedig nem kell jó célzónak lenni, hogy valaki beletaláljon a kukába.

Ha nincs kuka, akkor a kiürült üdítős flakonok összegyűrhetők és súlyuk is alig van. Amibe a szendvics volt csomagolva, zacskó, alufólia szintén pehelykönnyűek.  Ha készülünk és viszünk magunkkal egy reklámszatyrot, zacskót, amibe beletesszük a mi saját szemetünket és nem elhajigáljuk, megpecsételve, névtelenül, hogy ott jártunk, akkor aki utánunk jön teljes mértékben élvezheti a természetben a jó levegőt, hallgathatja a madarak énekét és nem bántja majd a szemét a szemét.

Ha valaki a dolgát végzi, mert ugye szükségek előfordulhatnak, lehetőleg a piszkos papírzsebkendőt rejtse el. Nem kell még sejtetni sem. pl. levéllel vagy kövekkel le lehet takarni. Bizony vannak állatok, akik eltakarítják a piszkukat. Nyilván nem kell kapargatni, mint ők teszik, de egy emberi kultúrát lehet követni. 

                               

A képek még a "szebb" szemeteket mutatják. Találkoztam parkban a kuka mellett üdítős flakonokkal, dobozos italtárolókkal, műanyag poharakkal. Bár nem az én szemetem volt, mégis összeszedtem. Ha nekem nem tetszett, biztos más sem szeretné ugyanazt látni. Pár mozdulattal egész más a közérzet. Mindennek megvan a helye. 

Tapasztalatom szerint a ritkábban látogatott helyek mellett nincs eldobva semmi ezért egész más itt sétálni.

Aki a természetet szereti biztos nem hullajtja el a hulladékát, hanem bedobja a szemétgyűjtőbe vagy elviszi magával és az első kukánál megszabadul tőle, ha nincs, hazaviszi és otthon dobja el.

Nem szégyen a szemét, van. Az ember dolga csak annyi, hogy tudja hol a helye.

 

3.  A VADÁSZATRÓL, HORGÁSZATRÓL, VIRÁGTÉPÉSRŐL- csak egy vélemény

Mint tudjuk, múltja igen régi, ősi mesterség a vadászat. Az ember mindenevő , így tápláléka közt a hús is szerepel. Enni kell. Tartanak állatokat ilyen-olyan környezetben. Születésük pillanatától arra vannak ítélve, hogy "rántotthúsként, pörköltként"  végezzék. Talán jobb nem is látni, miként nőnek  "villaéretté" a haszonállatok. Egy felháborít, ha rendkívül véres és már eleve csontjatört húst kínálnak megvételre. Volt egy időben, a vásárcsarnokban két helyen  ilyesmi volt másodosztályú húsként. Először mit sem sejtve, vettem belőle, nem is figyeltem, Csak otthon láttam a barbárságot. Az állatnak is megjár a gyors, kíméletes végzet. 
Lepergett a szemem előtt, miként dobálhatták a tárgyként kezelt csirkéket. Ugyan már, van belőlük bőven! Pár szárny törés, bevérzett mell, fel sem ismerhető tüdő, eltört kiálló csont mit számít! Van akinek sokat, van akinek semmit. Sosem felejtem el. Ki védi az ilyen állatokat?

Aki életében először végzett egy állattal, mondjuk egy csirkével, szerintem elég mély nyomot hagyott benne. Nyilván a gyakorlat, az un. rutin feledteti az élményt. 

Állatot ölni. A vadászatról. Nos nem is tudom hol kezdjem. Például hobbivadászat. Ott kezdem, hogy egyáltalán nem sajnálom azt az embert akit a vadásztársa faron talál. A hobbivadászok egészséges vadak életét ontják ki olykor kíméletesen, olykor keserves kínok közt hagyva. Egy bácsinak szólalt meg a lelkiismerete a buszon, amikor arról mesélt, hogy vadászként hányszor látta a véres nyulat kínlódni. Most már "szegény nyuszika"-nak nevezte. Évtizedes vadászat állt mögötte. Nem reagáltam a témára, inkább eltereltem. Nem szerettem volna hallani véres történetekről.
Ahogy járok erre-arra a természetben mindenfelé vadászlesek magasodnak. Hajnalban már indulnak is, hogy prédára találjanak. 
Amikor Csertőnél jártam egy őszi napon, már nem volt hajnal, kb. fél kilenc lehetett. Nagy rét, körben erdő és puska dörrögés. Sokszor. Szarkák repdestek és valami futó állatot, azt hiszem őzet láttam a messzi távolból. Szemtanúja voltam, hogy a rohanó állat egyszer csak összeesik. Annak az állatnak, aki ereje teljében volt, egy pillanat alatt megváltozott az állapota. Szinte magam előtt láttam a meleg testéből kifolyó vért.
Igazán azért mentem Csertőre, mert előző nap madármegfigyelő nap volt, csak nem tudtam elmenni. Gondoltam, valamit azért megfigyelhetek másnap is.  Számomra óriási ellentmondást jelentett, hogy egyesek megfigyelik az állatokat míg mások lelövik. Micsoda izgalom lehet egy mozgó célpontot eltalálni! Milyen férfias! Micsoda kihívás. Valóban minden mozgó élőlényt vagy tárgyat nehéz eltalálni. Nagy tapasztalatot, koncentrációt igényel, akárcsak a fényképezés. Annyi a különbség, hogy a fotós nem árt az élőlényeknek. Nem tépi le a virágot, nem lövi le az állatot. Csupán megörökíti azt az egyszeri, soha vissza nem térő pillanatot. Klikk egy őz és mindenki sértetlenül megy a maga dolgára. Az őz is, a fotós is. Az őz hazamehet a csordájához, családjához- mert neki is van. A fotós ugyanazt teszi. 

                               

 Amikor ezt a képet készítettem (másütt), akkor határoztam el, hogy írok erről. Láttam ezt a két megszeppent őzet szélsebesen futni és az jutott az eszembe, hogy milyen jó, hogy csak egy fényképezés erejéig velem találkoztak. Történhetett volna másképp is. A leshelyről lehet, hogy azóta valaki, talán egy hobbivadász már kiszemelte áldozatát vagy áldozatait. 
Vadászat van, volt és lesz. Tudom, hogy a természet sem épp kíméletes a zsákmányállatokkal. Mentségére legyen egy ragadozónak, hogy éhes. Viszont aki csak úgy pusztán szórakozásból öl, sehogy sem tudom megérteni. Van egy nagyszerű lehetőség, például az agyaggalamb vadászat, ha már a puff élménye kell. Ott is mozog a célpont, nem könnyű pontosan célozni és nem jár értelmetlen vérontással, kínlódással. Ez is ugyanolyan kihívás.
A vadászat szeretete sokszor már kisgyerekként alakul ki. -"gyere a papával, elkapjuk a rókát!" Az érzékeny lelkű kisgyerek még megsirat pár szeme láttára kiölt állatot, azután hozzászokik. Rákap az "ízére". Nem akar lemaradni a papától... gyerünk, ott van, puff!...

                                                         

Egy emlős állatnak is sok mindenről árulkodik a szeme, vannak pofakifejezései, azaz érzelmek láthatók rajta. Látszik, amikor egészséges, látszik, amikor beteg, látszik, amikor jól érzi magát. A halaknak, a madaraknak nincsenek mimikai izmaik, így érzelmeket sem mutatnak. Érezni viszont éreznek, például fájdalmat.

Horgászat. A halak talán bamba nézése és butának tűnő szájtátogtatása nem azt jelenti, hogy nekik minden mindegy. Kopoltyúval lelegeznek a vízben. Ha nincs víz, elpusztulnak. Horgászni sokan szeretnek. Nyugalmas, csendes kikapcsolódás a jó levegőn. Ráadásul némi szerencsével a vacsorára való is megvan. Véleményem szerint egy halnak is megvan a joga, hogy méltóságosan végezze. Ami felháborít és nézni sem tudom, hogy kapás után leakasztják a halat a horogról és egyszerűen maguk mellé dobják a parton. A hal csak vergődik és vergődik. Nem kiabál segítségért. Akkor nem számít? Azt hiszem a horgászatnak is van vagy lehetne kultúrája. Természetesen olyan példát is láttam, amikor egy nagyobb vödörbe tették a kifogott halat vagy egy hálóban - igaz fogságban-, de legalább a vízben tartották. Sőt, azt is láttam, hogy mindjárt a helyszínen feldolgozták. Számomra ez tűnt a legjobbnak. Irány a fazék.

Virágtépés. A Villányi-hegységben, az egyik tanösvényt jártam be. Kíváncsian vártam, milyen virágok nyíltak már ki a megkésett tavaszban. Mélységesen felháborított, hogy valaki a védett majomkosbort leszedte, ötöt egy csokorba rakott azután egy sziklára tette száradni. Lehet, hogy öt percig cipelte is a kis csodacsokrot. Azután megunta. Nem hajította el, gondosan letette egy sziklára száradni a nemrég még viruló védett virágot. Nem fényképeztem le. Inkább azt mondom, bár ne vettem volna észre ezt a barbárságot. Mikor már ezt az élményt magam mögött hagytam, ismét megpillantottam az egyik sziklán egy csokor száradásra ítélt virágot. A zsályán, majomkosboron kívül a tarkább kinézetért boglárkát is téptek hozzá. Miért? Amikor minden növény ott szép ahol van. A virág meg csak az anyanövénytől kapja az életet. Ha levágják vagy leszakítják, attól kezdve minden csak nem élővirág.

                                                 

Ezt a pár gondolatot csak elgondolkodtatás céljából írtam, saját véleményként. Mindenki úgy ítéli és éli meg a helyzeteket, ahogy akarja, ahogy gondolja, ahogy tanították...

A nem éppen derűs sorok után következzen egy  vicces kép. Ezzel zárom az elgondolkodtató témát, aminek soha nincs vége. ..boldogan élt a cicamama a két kicsinyével, ha közben el nem fáradt és meg nem éhezett.

                                                   

 

4. A felhők: ahogy szeretem és ahogy nem

Mivel már kisgyerekként is sokat bámultam az eget, így talán mondhatom, hogy valamennyire ismerem. Csak egy kicsit. Az ég kékjén feltűnő fehér labdacsok, bárányok, finoman elhúzott fátylak vagy haragos szürkeségek ... csodaszép égi rajzolatok, szobrok, minták. Ahogy az idő is múlik, úgy változnak ezek az alkotások pillanatról pillanatra. 
Ma sincs ez másként. Mégis valami nagyon megváltozott. Sokaknak fel sem tűnik. Amit a természet ad, alakít az szép. De! Ha felnézünk az égre manapság szinte csak az egyes repülőgépekből hátrahagyott olykor órákig lassan foszló, később fátyolfelhőkké alakuló .....-eket látok. Sokszor lenne gyönyörű kék égbolt. Azonban a csíkok belepiszkítanak. Különös égi jelenségeket okoznak. Voltak hetek, mikor pontosan figyeltem és írtam mi történik. Repülőgépek csíkoznak, keresztbe-kasul, utána összefüggően beborítja az égboltot. 24-72 óra múlva eső. Volt, hogy napsütéses időben is hullott pár csepp, de miből ha esőfelhő nem volt? Információk halmaza áll rendelkezésére azoknak, akik többet szeretnének erről tudni. Akiknek feltűnt a jelenség, hogy vannak rózsaszín felhők, "rojtos" felhők, melyek "foszlanak" . Nem tudományos megnevezés, de sajnos valóságos... és láttam már türkizkék égbolt részeket, szivárványos lokális foltokat az égen (kétszer). Meg láttam olyan fotókat, amiről írok.

Mi történik? 

Én csak egyet tudok: a régi felhőket szerettem, a mostaniakat nem. Ennyi "csodakép" a naplementékről meg a szokatlan égi furcsaságokról még sohasem készült annyi kép, mint napjainkban. Nem véletlenül. Ez a jelenség nem helyi, hanem globális. 
Aki többet akar tudni, járjon (vagy ne) utána!

Következzen néhány kép a "nem szeretem" felhőkről.


A repülőgép a saját hosszának kb a tízszeresét hagyja maga után, ami teljesen normális. A másik meg rendkívül hosszút,  amely órákig megmarad, rendkívül lassan oszlik el, majd fátyolfelhővé alakul.

A végére ismét valami vidám kellene. .... gondolkodom. Ha olyan felhőket szeretnék látni, mint régen, hát előveszem a régi képeket, régi képeslapokat. Felhő nem vész el:) ...csak átalakul. 

A strucc meg azért nem lát, mert homokba dugja a fejét:)

 Rózsaszín felhő.